Bemutatkozás

 

Az Egyházközség a megyeközponttól ( Sepsiszentgyörgy ), mindössze 14 km-re fekszik. A falut műúton lehet megközelíteni minden irányból.

        Bikfalva különlegesen szép festői környezetben fekszik a falut körülölelő erdők lábánál, színtiszta magyar település és református vallású ( jelenleg kb. 380 lélek ). A lakosság rohamosan apadt, különösen a XX. Században. Ennek oka és magyarázata elsősorban a közelben levő nagyvárosok ( pl. Brassó, Sepsiszentgyörgy ) erőltetett iparosítása volt, amikor a falusi lakosság exodusa elkezdődött, a munkahelykeresés miatt. Ezért a '90-es évek változásai így már egy megfáradt, elöregedett gyülekezeti közösséget találtak itt. Ebben az időszakban már a rendszerváltás utáni első évben külföldi ( Hollandia ) régi barátok kerestek föl. 10 éves kapcsolatunk határideje immár lezárult, de az egyházközségben a 10 év alatt fontos megvalósítások is történtek. Elindult a diakóniai szolgálat, szerény orvosi rendelőt készítettünk, ahol szakorvos rendel, kibővítettük a gyülekezeti házat ( Istentiszteleti terem = 100 ülőhely ) és ennek keretében készítettük el a vendégfogadót ( 2 szoba, konyha, fürdőszoba ) valamint a tetőtért, amely kb. 80 négyzetméter alapterületű. A vendégszoba és a tetőtér így alkalmas kisebb csoportok fogadására és elszállásolására. 

        A gyülekezeti élet: Heti egy alkalommal, jelenleg Kedden 19 órától Nőszövetségi, szombaton pedig 16 órától IKE bibliaórákat tartunk. A vasárnapi Istentisztelet kezdő időpontja d.e. 11 óra, melyet a konfirmációi előkészítés követ. A konfirmáció időpontja minden évben -Virágvasárnap. Évente egy-két alkalommal gyülekezeti szeretetvendégséget tartunk. Minden évben az istentisztelet keretében megemlékezünk 1848. Március 15 -ről, és május első vasárnapján Anyáknapi ünnepélyt szervezünk.

 




 

Kapcsolatfelvétel:

Szász Tibor ref. lelkész
527131 Bicfalau nr.178.
Jud Covasna, Romania

Tel: 0040-267-331314

E mail: szasz.t@cosys.ro


 
                         

Webmaster: Sz.I.G.